Giorgia Meloni miniszterelnök terve, amely a következő lépés lett volna az Olaszországra nehezedő "migrációs nyomás" kezelésére, elakadt. Az Albániában felállított olasz migrációs központok üresen állnak. Azért mentem oda, hogy megtudjam, hogyan vélekedik a helyi közösség erről a projektről.
This text has been auto-translated from Polish.
Ez 2024. október közepén kezdődött. Ekkor érkezett meg egy külföldieket szállító hajó az albániai Shëngjin kikötőjébe. Az olasz határőrség hajójának fedélzetén hat egyiptomi és egy bangladesi gyermek volt. Mindannyian a Földközi-tengeren Lampedusa - Olaszország és az Európai Unió első szeletének az afrikai partoktól felé tartottak.
Az állampolgárságuk felületes megállapítása és az alkalmassági vizsgálat után az érkezők közül - szándékaik szerint - kiválasztották azokat, akik nemzetközi védelemért folyamodhattak Olaszországban. A többieknek gyorsított menekültügyi eljáráson kellett átesniük az olasz kormány által Albániában épített központokban.
Oda csak a jó fizikai és mentális állapotban lévő férfiakat - akik a kérelmezők túlnyomó többségét teszik ki -, míg a nőket, a gyermekeket, az időseket és a kínzás áldozatait azonnal Olaszországba küldik.
A tervezet szerint a befogadóközpontokban évente legfeljebb 36 000 védelem iránti kérelmet kell feldolgozni, azaz havonta legfeljebb 3000-et. Az olasz kormányfő, Giorgia Meloni szerint a migránsok kiszervezésére azért van szükség, mert az olasz menekültügyi rendszer túlterhelt. Azt viszont elfelejti megemlíteni, hogy az Észak-Afrikából Olaszországba érkező férfi és női migránsok száma 2024-ben több mint 60 százalékkal csökkent 2023-hoz képest - közel 140 ezerről 52 ezerre.
Akárhogy is, az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen melegen üdvözölte a tervet, aki nyilatkozta, hogy "ez a terv példa a példa nélküli gondolkodásra, amely a harmadik országokkal való méltányos felelősségmegosztáson alapul, összhangban az uniós és nemzetközi jogi kötelezettségekkel".
Azt azonban senki sem jósolta meg, hogy a szóban forgó egyiptomiak és bangliaiak egyike sem fog néhány napnál többet tölteni az albániai központokban. Ez egy római bírósági döntés eredménye, amely az Európai Unió Bíróságának korábbi döntése alapján született, és amely arra a következtetésre jutott, hogy származási országuk nem tekinthető biztonságosnak, és ezért ellentétes az uniós joggal, ha a migránsokat gyorsított menekültügyi eljárásnak vetik alá egy nem uniós országban.
A férfiakat ezért a dél-olaszországi Bariba szállították. Ugyanígy végződött november elején egy másik, egyiptomi és bangladesi állampolgárokból álló csoport albániai központokba történő szállítására tett kísérlet is. A műveleteket azóta leállították, de Meloni még nem mondta ki az utolsó szót.
"Most már nincs visszaút"
November közepén érkezem Shëngjinbe. Bár Albániában magasabb a hőmérséklet, mint Lengyelországban, a kezem megcsontosodik a penetráns parti széltől. A város kikötőjében lévő központ egyelőre üresen áll, nem számítva az olasz tiszteket, akik a kikötő többi részétől magas acélfallal elkerített konténereket őrzik. Ez az első pont, ahová a migránsokat szállítják. Itt még egyszer ellenőrzik az egészségi állapotukat, és megerősítik a legfontosabb személyes adataikat.
Innen a külföldieket egy félórányi autóútra lévő központba szállítják Gjadër falu közelében. Ez már a megfelelő, ahol akár 28 napig is maradhatnak, mivel ennyi ideig tart a menedékkérelmek gyorsított feldolgozási eljárása. Innen két irány van: visszaszállítás Olaszországba, ahol már megkapták a menekültstátuszt, vagy kitoloncolás a származási országukba, ha az az ország hajlandó visszafogadni őket. A nem hivatalos feltételezés szerint a migránsok nem választják az Olaszországba vezető utat, ha azzal fenyegetik őket, hogy Albániába "küldik" őket.
Olaszország egyébként arra számít, hogy az albániai központokba kerülők többségét egy hónap múlva kitoloncolják. Ezért küldenék oda az úgynevezett biztonságos országok állampolgárait, ahová a kitoloncolás lehetséges. A probléma az, hogy Olaszország olyan országokat tekint biztonságos országoknak, amelyek egyáltalán nem biztonságosak - legalábbis nem mindenki számára.
Egy kis, mocskos kikötői kocsmában találkozom néhány rendőrrel és carabinierivel, akik épp most jöttek ki a központ falai mögül.
- Néhány nap múlva indulok. Lassan véget ér a húsznapos műszakom, valószínűleg küldenek majd valakit a helyemre - mondja egyikük. Néhány nappal a beszélgetésünk után megtudom, hogy az olasz tisztek több mint fele már hazatért. Végül is, kinek jó, ha üres helyiségeket őriznek?
- És ön mit gondol erről a projektről? Talán hasznos lesz az országnak, elvégre sokat hallani, hogy a migránsok veszélyt hoznak Olaszországra? - Meghúzom a rendőr nyelvét. De egy pillanatig csak néz rám a sötét szemüvege mögül, mintha nem tudná, mire gondolok.
- Baromság. Mindig van bűnözés a városokban, migránsokkal vagy anélkül - csicsereg.
Miközben befejezzük a beszélgetést, előttünk egy teherautó elszállítja a központ építéséből megmaradt utolsó törmelékeket. - A projekt megkezdődött. Most már nincs visszaút - hallom egy, a tiranai olasz nagykövetséghez közel álló személytől. Giorgia Meloni túl sok áldozatot hozott azért, hogy a projekt megvalósuljon. Nemcsak a saját hírnevéről van szó, hanem legalább 600 millió euróról, amelyet a következő öt évben a befogadóközpontok működésébe kell befektetni.
Egyezség politikai haszonszerzésért?
Shëngjin egy kis turisztikai célpont, amely szezonról szezonra él. Novemberben az épületek és az utcák kihaltak. Néhányan elszívják egyik cigarettát a másik után a bárokban, egy házaspár távozik a vasárnapi mise után. A létesítményekben és a tengerparti sétányon egyénekkel akasztom össze a fejleményeket, hogy mit gondolnak a fejlődésről.
A legtöbben nem akarnak beszélni a központokról. Egy albán barátom meggyőz arról, hogy az emberek félnek politikai témákat felhozni egy olyan országban, amely még mindig a brutális kommunizmusra emlékszik, és amelyet ma de facto tekintélyelvűen kormányoz Edi Rama, az Albán Szocialista Párt miniszterelnöke.
- Állítólag mi haszna van ebből a városnak? Hiszen senki sem keres pénzt ezeken a migránsokon, az olasz hivatalnokok pedig egy szállodában ülnek - háborodik fel egy három fős, kapucnis fiatalemberből álló csoport, akikkel este a sétányon találkozom. Mindegyikük külföldre megy dolgozni valahová, ahogy Albánia mintegy 5 millió polgárának majdnem fele, akik munkanélküliséggel és korrupcióval küzdenek. Valaki más megismétli a közösségi médiában keringő összeesküvés-elméletet, miszerint Edi Rama miniszterelnök azt tervezi, hogy elűzi az albánokat az országukból, és afrikaiakkal helyettesíti őket - a kétes politikai alkuk a legfurcsább pletykák malmára hajtják a vizet.
Találkozót beszélek meg az ellenzéki Albániai Demokrata Párt egyik képviselőjével, Agron Gjekmarkajjal, aki erről a környékről származik.
- Ez precedensértékű. A projekt sok vitát és vitát váltott ki, valamint reakciókat a Vatikán, a civil szervezetek, az albán társadalom és végül mi, az ellenzék részéről - mondja, amikor az egyik benzinkút melletti étteremben találkozunk.
Azt állítja, hogy Rama miniszterelnök valójában azért egyezett bele az üzletbe, mert politikai előnyöket remélt magának, még ha csak az ország hírnevének rovására is.
- Van valami nyugtalanító abban, amikor az ember azt látja, hogy az embereket egy rabszállító furgonra hasonlító valamiben szállítják egy központba, holott nem vétettek semmit, és csak egy jobb életet szeretnének" - állítja, így jellemezve a külföldiek Shëngjinből a második, Gjadër melletti központba történő szállítását. Másnap odamegyek.
Szörnyű börtön
Egy repedezett utca vezet a hegyek mentén magához a központhoz. A mintegy 700 lakosú Gjadër bejárata előtt fekszik, és szinte ugyanúgy néz ki, mint a shëngjini - legalábbis amennyire én látom a mellette elhaladó hegyi ösvényről. Az olasz nagykövetségre küldött többszöri kérés ellenére sem engedtek be a belsejébe. A bejáratot két albán tiszt őrzi, akik állítólag az olasz carabinieriket és rendőröket támogatják.
A helyszínen uralkodó állapotokról Damian Boeselagertől, a szociálliberális Volt Európa párt német európai parlamenti képviselőjétől értesülök, aki novemberben járt ott. - Ez egy tipikus befogadóközpont, azaz egy konténerváros, ahol börtönszerű körülmények uralkodnak. Ugyanakkor az általam látott más központokhoz képest, például Görögországban, nagyon rendezett benyomást kelt. Ez aligha meglepő, hiszen végül is senki sem lakott ott" - állítja.
A gjadëri központ három részre oszlik. Az elsőben a külföldiek várják a védelem iránti kérelmük elbírálását. A másodikba azok kerülnek, akik bűncselekményt követtek el a központ területén, míg a harmadikban azok a migránsok várják a kitoloncolást, akiknek a kérelmét elutasították.
A globális jogvédő szervezeteknek nincs kétségük afelől, hogy az egész projekt egy kísérlet, amelyet az úton lévők kárára végeznek. - A tapasztalatok azt mutatják, hogy az offshore menekültügyi programokat nem lehet úgy végrehajtani, hogy az összeegyeztethető legyen az emberi jogokkal és a nemzetközi joggal - mondja Judith Sunderland, a Human Rights Watch európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese.
A szervezet arra is rámutat, hogy "rejtély marad", hogy Olaszország hogyan fogja garantálni a tisztességes menekültügyi eljárást és a más országban történő fogva tartás módjának ellenőrzését. A helyszínen megtudom, hogy a központokban lévő migránsok helyzetének ellenőrzését az albán ombudsmanra, Erinda Ballancára bízzák. Eddig még nem látogatott el a központokba.
A képviselők és a Volt Európa párt tagjai viszont rámutatnak, hogy a tervezet nemcsak az emberi jogokat sérti, hanem tele van kétértelműségekkel a központok finanszírozási terveit illetően is. Az építőipari cégek között nem írtak ki pályázatot a kivitelezőre (Olaszország külön törvényt vezetett be az európai pályázati irányelv megkerülésére). Giorgia Meloni és Edi Rama azonban úgy tűnik, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Munkára vagy kivándorlásra
Néhány percnyi vezetés után megérkezem Gjadërbe. A főutcán van két bolt, ahol zöldséget, rágcsálnivalót, játékokat, kis kerámiákat, szappant, cigarettát lehet vásárolni. Ezen kívül van néhány bár-kávézó, egy elhagyatott biliárdterem és egy apácák által működtetett árvaház. Vasárnap dél körül a napsütéses idő ellenére alig van itt valaki, csak néhány idős ember siet a kis templomba misére. Egy hónappal ezelőttig, mondják a lakosok, a város sok újságíró érdeklődésére tartott számot. Mára ez az érdeklődés alábbhagyott.
- Az összes fiatal elment dolgozni, főleg Olaszországba, és mi itt egyedül vagyunk - hallom a nyugdíjas asszonyoktól, akik olajbogyót és narancsot szednek a kerti fákról. A kenyérért való kivándorlás népszerű megoldás a magas munkanélküliséggel küzdő országban.
Gjadërben azt is megtudom, hogy Olaszország számos munkát ajánlott fel a helyi közösségnek az üdülőhely építésére és takarítására. A fizetés jóval magasabb, mint az albán és albán nők éhbérnyugdíja, így az ő szempontjukból jobb lenne, ha a beruházás megvalósulna, még ha csak magánszemélyek profitálnak is belőle.
- Eleinte az emberek féltek attól, hogy idegeneket hozzanak ide, de idővel rájöttek, hogy a központ egy lehetőség számukra, hogy pénzt keressenek - meséli Aleksander Preka, Gjadër falu vezetője. Hozzáteszi, hogy az építkezés idején az olasz nagykövet ígéretet tett a helyi infrastruktúra fejlesztésére is. Ennek azonban egyelőre semmi jele.
Bár pozitívan áll a projekthez, Preka rámutat, hogy a migránsokat nem szabad bezárva tartani. - Elvégre ők nem bűnözők, csak veszély elől menekülő emberek. Ha rajtam múlna, biztosan nem épült volna meg ez a magas kerítés" - mutat rá.
Dél körül három 50 év körüli férfival beszélgetek a kávézóban. Egyikük már erősen részeg, a másik nem hajlandó beszélni. Csak egyiküknek van mondanivalója a központról - Rrok Rroku a neve, és ő a község nyugalmazott polgármestere.
Ez megerősíti azt, amit Alexander Preka korábban mondott - a lakosok kezdeti vonakodása támogatássá változott, amikor néhányan közülük munkát kaptak a központban.
- Nincs kétségem afelől, hogy a projektet politikai célokra használják fel. A migráció egész Európa problémája, egyes országok magas falakat építenek, kerítéseket húznak fel. Ezért nem lep meg, hogy néhányan közülük érdeklődnek a Meloni által használt hasonló megoldás iránt" - mondja a volt polgármester, majd hozzáteszi:
- "Mivel ez a földdarab a következő öt évben olasz kezelésbe kerül, nekünk, albánoknak valójában semmi közünk ehhez a központhoz. Gjadër szempontjából nézve azonban remélem, hogy a projekt működni fog.
- És ha mégsem? - Megkérdezem.
- Nos, akkor az azt fogja jelenteni, hogy több helybéli fog kivándorolni Olaszországba dolgozni, ahogy azt már régóta teszik.
**
Az anyag a Balkan Investigative Reporting Network támogatásának köszönhetően készült. Köszönet Vladimir Karajnak a helyszínen nyújtott segítségéért..
